természet- és környezetvédelmi fesztivál 2021​

2021. szeptember 21.

Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál 2021

Szeptember 10-12 között rendezték meg Gödöllőn a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált. A filmszemlének ezúttal a Királyi kastély három terme, illetve az Alsópark adott otthont. A fesztivál idei témája „Az érzékeny bolygó” címet kapta, egyik fő látványossága volt, a díszteremben bemutatott David Attenborough Világa című sorozat részei, magyar felirattal, mellyel a neves természettudós 95. születésnapja előtt szerettek volna tisztelegni.

Természetesen ezen kívül is számos remek alkotás várta a nézőket. Mivel az időm úgy engedte, én a pénteki napon látogattam ki, mely igazából diáknapként volt hirdetve, annyit azonban mindenféleképpen szeretnék leszögezni, hogy a megnevezés ellenére az itt bemutatott alkotások épp úgy szóltak a felnőttek számára is, mint a fiatalabb nemzedéknek. Az általam megtekintett filmek (A bennünk élő Börzsöny, Túl a láthatáron – Magyar földön, Magyar ég alatt, Erdei hangok, Misztérium (Titkok az érdi vadonban), Az Ispotály- Szárnyak sorsa és Történelem a Maros sodrásában…) mindegyikét csak ajánlani tudom. Szerencsére közülük jó párat azóta sikerült megtalálnom az interneten is, így akik esetleg lemaradtak róla, azok se szomorkodjanak…

Egészen kicsi gyerekkorom óta rendszeresen nézem a különböző ismeretterjesztő csatornák műsorait, mégis lenyűgözött, hogy milyen széles operatőri megoldásokat, a forgatókönyvírás során használt, kreatív lehetőségeket kínál a természetfilm kategória. A stílusukban szinte teljesen eltérő, sokszor úttörőnek számító megközelítések mégis egytől-egyig ugyanazt hivatottak bemutatni: a természet igazi, ezerszínű arcát. Azokat a különleges pillanatokat, amik sokszor az avatatlan szem számára rejtve maradnak…

A mozik mellé remek kiegészítésként szolgáltak a megtekinthető természetfotó kiállítások. A kastély folyóin Potyó Imrének, a Varázslatos Magyarország fotópályázatának 2021-es győztesének képeit csodálhattuk meg. Az egyedi, éj leple alatt készült képkockákon a Börzsöny titkos lakói – éjszakai portyára induló pelék, bányák mélyén csüngő denevérek, hegyi patakokban megbújó folyami rákok és spóráikat a sötétben eregető gombák tűnnek fel. Ezek mellett, a főbejárat előtt még helyet kapott a Trans Natura – erdélyi természetfotósok kiállítása.

Hazánk 10 nemzeti parkját, és az ott készült termékeket bemutató vásárnak ezúttal az Alsópark adott helyet. A különböző, szépen megmunkált kézműves portékák, és programajánlóval fűszerezett katalógusok mellett érdemes kiemelni, hogy az iskolás csoportokat egy ügyességi elemekkel tarkított, pontgyűjtő játékkal várták minden kiállító sátorban. A Filmdzsungel standjánál pedig bemutatták az androidos mobiltelefonokra bárki által könnyen letölthető KOPÓ alkalmazást. (katt ide) A program igazán hasznos útitársunk lehet a kirándulások alkalmával, hiszen a segítségével fénykép alapján meg tudjuk határozni a hazai állatokat a nyomképükről.

A számos program mellett a látványos, Trash Art szobrokról sem szabad megfeledkeznünk. Az egyedi alkotások az újrahasznosítás nagykövetei, hiszen általuk új életre kelnek a kidobott „hulladékok”, felhívva a figyelmet a természet- és a környezetvédelem fontosságára a mindennapi életünkben.

bori bianka, szerző