Fél Börzsöny Vulkántúra, és egy kis kráter mászás

Ilyen volt az is, hogy a két túrabotom közül az egyik eltört még az indulás során, ráadásul a Hiúz ház után pár méterrel felvett csúszásgátlóm is megadta magát a bal lábamon. Egyszerűen elöregedett a gumi rész (mondjuk ez több mint öt év használat után elfogadható már) és leszakadt a lánc róla. Az új, módosított zöld sáv jelzésen ennek később igencsak éreztem a hiányát. A Sas út neve úgy gondolom minden „vulkánosnak” mélyen beleégett az emlékezetébe, ugyanis tiszta időben gyönyörű a panoráma, és különlegesek az útközben látható sziklaformák. De őszintén, most egyiket sem tudtuk élvezni a keskeny ösvényen, esve-kelve, csúszkálva. A végén a mélybe zuhanó, meredek út szinte életveszélyesnek mondható így télen. Minimum egy óra plusz idő szükséges a rövidebb szakasz leküzdéséhez, mint a régi, széles földúton haladó nyomvonalnak. Nagyon sok időt vesztettünk mire leértünk a Vilatihoz (akkor még nem tudva a sok kiszálló miatti plusz egy óra szintidőről) mérlegeltük a dolog és arra jutottunk, hogy nem érnénk el már időben a Salgóvárat, Magyar-völgyet. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy innen a kiszállás nem egyszerű, gyakorlatilag három-négyszeri átszállással sem lehet visszajutni Királyrétre, ezért előkerestem gyorsan egy térképet és igyekeztem felidézni minden emléket a környékbeli turistautak meredekségéről, hosszáról… Ismét kamatoztathattam „Börzsöny- mániámat” és azt, hogy hosszú órákat szoktam otthon is pihenésképpen útvonalak tervezgetésével tölteni. A tapasztalatok alapján végül megszületett a döntés, irány végig a Fekete-völgy, aztán a Halyagos kulcsosház a kék kereszten, és onnan fel a Rakodó. Ezzel a kaldera körüli túra, kalderát átszelő túrává változott. A Csarna-völgy az egyik legszebb hely a számomra, így a fényképek erről a szakaszról sem maradtak el. A túra végén már fejlámpa fényében tapostuk az alig kijárt, mély havat. A leszálló ködben és sötétben egyre csak meresztettem a szememet, mikor látok meg végre valami ismerős támpontot, ami jelzi, hogy nincs már messze a Nagy-Hideg-hegy és Csóványos közti nyereg. Hatalmas lendületet adott, amikor végre megpillantottam az NHH kissé viharvert, északi sípályáját, és tudtam már nem kell sokat mászni felfelé.

Bár a Rakodóhoz felérve még az óriás fakeresztet sem láttuk a sűrűn gomolygó ködben és hószállingózásban, azonban könnyen rátaláltunk a csúcs alatt elhaladó sífutóútra és onnan a lefelé igyekvő fejlámpák alapján a piros sávra. Itt újra becsatlakoztunk a Vulkántúra útvonalába és a Magas-Taxi turistaház érintésével lesétáltunk Királyrétre. Módosított körünk végül 32 kilométeresre sikeredett, 1600 méter szinttel, ami úgy érzem, annak ellenére, hogy idén nem mentünk végig a teljes útvonalon, így is szép teljesítmény. Különösen figyelembe véve a kemény útviszonyokat.

Büszke vagyok rá, és ma saját bőrömön is tapasztalhattam, hogy a Börzsöny nem viccel! A Vulkántúra szépsége többek között ebben is rejlik, ugyanis ha mindig, mindenki könnyen teljesítené, elveszítené azt a bizonyos érzést, ami újra és újra odahív. 2022-ben újra „indul a tánc” a kaldera körül, de addig is még sok Börzsönyös kilométer és edzés van hátra.