A Pádis világa
2021. november 24.
Erdély túra - harmadik rész.
A Pádis világa
A Glavojon még a reggeli kávézásnak is külön hangulata, bája van. Ahogyan a gázfőzőn forr a víz, miközben a ködpaplantól szegélyezett tájban kolompolva halad el a birkanyáj. A hónapok alatt kitaposott útjukat járják, mindig a Ponor-rétre fel, ahol akad zsenge legelni való bőven, majd a szürkülettel visszatérnek a Glavoj melletti esztenára. A díszes menetet termetes pásztorkutyák kísérik őrszemként. Ők a pásztor „farkasai”, akik nem restek szembeszállni a nyáj körül ólálkodó medvével, vagy ordassal. Ősi világ ez, amikor még az ember és a természet nem távolodott el egymástól, hanem együtt alkotott egy igazi egységet… Mialatt ezek jártak a fejemben, egyszer csak számomra igazán különleges esemény történt. Az egyik hátul haladó, koloncos eb leült és elkezdett vonyítani. Mély hangja nem maradt válasz nélkül, valahol a sűrű erdő mélyén, a Csodavár irányából felcsendült egy kissé másfajta hang, amiben nem voltak ugatások, vakkantások, a rengetegben tisztán hallhatóan megszólalt egy farkasfalka…
Ahogyan a nap elkezdett felemelkedni, olyan gyorsan vetettük le mi is a kabátot, pulóvert. Lassan ideje az indulásnak is. A tegnap esti tábortűz mellett úgy határoztunk, hogy a korábbi tervtől eltérően nem hajtunk fel kocsival a Pádis menedékházhoz, hanem inkább bevállaljuk a pár kilométeres plusz hegymenetet az aznapra tervezett túránk kiindulópontjáig. Hiszen a Glavojra vezető makadámúton igyekeztünk minimálisra csökkenteni a mozgást, mert ugyan az apró erdélyi falvakhoz vezető utakhoz mérten nincs kritikus állapotban, de minek zötykölődjünk, ha az időnkbe belefér egy kis plusz gyaloglás is.
Ezúttal teljesen újnak számító útvonalon, a kék-sárga kör jelzésen indultunk el, a hegyimentő kunyhó mögötti hegyoldalban. A sziklás terepen egyből „belecsaptunk a mély vízbe”, így az izzasztó kapaszkodás után jól esett kicsit nézelődni az első legelőn, ahol kinyílt előttünk a táj. Az önfeledt fotózást azonban kutya csaholás hangja zavarta meg, ami az Erdélyben túrázók egyik nagy veszedelme. Az előző napi, Medve-szurdokos kaland megismétlődni látszott, ahogyan egymás után bújtak elő az árnyékos domb hajlatból a védelmező pásztorkutya fejek. Tízig számoltuk őket, majd inkább felhagytunk a dologgal, hiszen már két-három ekkora állat is komoly ellenfélnek minősül a túrabotjainkkal szemben. Szerencsére a felénk ügető kutyák mögött a pásztor is felbukkant, így ismét mutogatásba kezdtünk, hogy mi bizony a kijelölt turistaúton szándékoznánk tovább folytatni az utunkat, amin jelenleg a nyáj legelészik… A jég megtört, a kutyákat helyre utasította pár kiáltással, mi pedig a lehető legmesszebb, nagy ívben kerültük őket balról. Igaz a pásztor szintén mutogatással közelebb próbált invitálni minket, mondván szeretne rágyújtani és van-e nálunk öngyújtó, csóváltuk a fejünket bőszen és búcsút intettünk. Dehogy megyünk közelebb a körülötte ücsörgő kutyákhoz, amikor most slisszoltunk el sikeresen…
A Pádis turistaházhoz felérve őszintén szólva meglepődtünk, ugyanis a festői környezetben szomorúan árválkodott több, félkész állapotban lévő, hatalmas ház. Láthatóan valamikor igazi turistaparadicsomot képzeltek el az aszfaltozott hegyi út végére, amiben lenne is fantázia, hiszen rengeteg itt a híres látnivaló, akár az 1641 méterével a fennsík legmagasabb csúcsa, a Kék Magura, vagy a jelenleg sajnos széldöntés miatt nehezen járható Szamosbazár-szoros, az Aranyásza-barlanggal. Az utóbbi bakancslistásunk, egészen biztosan megér a későbbiekben egy külön túrát, hiszen a Csodavár barlanghoz hasonlatosan egy tágas földalatti úton kelhetünk át rajta… Ezek fényében meglepő, hogy mi történhetett a Pádison, miért állt le a legtöbb építkezés. Talán elfogyott a támogatás, vagy nem érte el a jósolt turistaszámot? Mindenesetre sajnos a romos hotelek várják, hogy a lassú enyészeté legyenek, vagy egyszer valaki újra nekiálljon az építkezésnek. Reméljük, az utóbbi előbb következik el, még időben!
A havasi mézeket, házi sajtokat árusító nyári szállások mögött már ott magasodott úticélunk, a sziklás orom, amin a Mócok-temploma található. Bár az igazat megvallva első ránézésre a szinte függőleges oldala engem is megrémített kissé, de balról kerülve egy viszonylag könnyedén járható, még kisgyerekes családok számára is leküzdhető földúton érhető el a csúcs. A nyári napsütésben tikkasztó kapaszkodás, pedig megéri a panoráma miatt.
Az 1476 méteren található Mócok temploma, korántsem egy szokványos kis kápolna, talán inkább kilátópontnak tűnhet, szentképekkel, idézetekkel kiegészítve. A környék jellegzetes tájékozódási pontja, ugyanakkor kegyhely is, melyhez legendák fűződnek. Nevének eredete a múlt homályába vész, az egyik elbeszélés szerint egykor egy móc járt szekerével itt a körösök vidékén, amikor hatalmas szélvihar tört ki. A vihar fölkapta a mócot és szekerestől-lovastól ide, a Pádis fölé magasodó sziklacsúcsra helyezte…
Az építményt egyébként 2006-ban, rendkívül romos állapotából egy civil összefogás mentette meg. A Pádis menedékház udvarán álló, nyolc méter magas, máramarosi keresztet cipelték fel ide saját erőből, mivel semmilyen járművel nem lehet megközelíteni a hegyormot. A gerendákat, az alapozáshoz szükséges cementet és vizet, a sziklafúráshoz a légkalapácsot és az azt működtető áramfejlesztőt mind kézben és hátizsákban vitték, mindösszesen húszan. Így épült újjá egy hét leforgása alatt, melyet ezt követően hét pap szentelt fel.
A kultikus helyet minden a Pádisra látogató bakancsos turistának érdemes legalább egyszer felkeresni, mert tiszta időben beláthatjuk innen az egész fennsíkot, a Kék Magurától a Horgas Havason át az Égett kőig. Kelet felé tekintve innen ráláthatunk az Aranyosfői fennsíkra, az Elveszett Világra, valamint az 1849 méteren lévő Nagy Bihar csúcsra.
Mialatt kigyönyörködtük magunkat a pazar panorámában, a legelőn elnyújtózva majszoltuk el a még otthonról hozott fasírtunk maradékát. A Glavoji „hűtőszekrény” tökéletesnek bizonyult pár napra. A hűs hegyi patakba beengedett csomagunk és a lefagyasztott, kettő kétliteres ásványvíz kitűnő jégakku.
A Mócok temploma után még terveztük felkeresni a térkép szerint közelben található Tőzeglápot. Az utóbbi „akciónk” azonban sajnos elég hamar meghiúsult, ugyanis a szinte teljesen eltűnő aszfaltúton tovább haladva, az egyik kanyarban egy hatalmas esztenába botlottunk. Pásztor sehol, két jókora „medveölő” viszont akadt, így gyorsan arra a meglátásra jutottunk, hogy nem is feltétlenül szükséges nekünk annyira megnézni azt a lápot, amúgy is volt szerencsénk már többször megfordulni a Szent Anna-tó szomszédságában található tőzegesben is, ahol kiépített fapallókról szemlélhetjük meg a húsevő növényeket és mély vízfoltokat.
Így inkább a sárga sáv jelzésen haladtunk tovább, lefelé a betonúton a Nagy-Pádis rét irányába, majd egy másik esztena érintésével (ahol szerencsére a Glavoj réten megszokott, barátságos pásztorkutyák tanyáztak) ereszkedtünk le a kempingükbe. A Nagy-Pádis réten csalogatott a Boga irányába mutató útjelző tábla. Nincs mese, egyszer el kell látogatnunk a Bársza-katlan vízesésekkel tarkított gerincére is.
A Glavojra visszaérve még maradt időnk kicsit sétálni a „teraszok” között, magunkba szívva a hely hangulatát. Búcsúztunk a fennsíktól, hiszen az idei nyaralásunk pádisi időszaka letelt, bár szerencsére innen még nem hazafelé, hanem tovább Székelyföld felé vettük az irányt, a parajdi sóvidék földöntúli hangulatú tájára. Azonban a Glavoj hiányozni fog… Ide mindig csak megérkezni lehet, de elszakadni tőle sohasem. A szívem egy kis darabja ott marad és várja, hogy újra eljöjjön a nyár és ezzel a vadkempingezés időszaka. Addig is lelkemben ott él a tábortűz melletti, ezernyi csillagtól ragyogó esték varázsa.
Bori bianka, szerző
Túra infók
Táv: 16 km
Nehézség: közepes
Túra jellege: körtúra
Kiindulási pont: Glavoj-rét
Útvonal: Glavoj (sárga, kék kör) – Pádis (kék sáv, majd jelzetlen földút balra) – Mócok temploma – Pádis (sárga sáv, kék kereszt) – Nagy-Pádis rét (sárga sáv) – Glavoj melletti esztena (piros sáv) – Glavoj
