bazaltformák és műemlékek nyomában
2021. december 15.
Bazaltformák és műemlékek nyomában
Kőről-kőre a Karancs-Medvesen
Az év vége felé közelítve számba vettük, hogy még hány pecsét hiányzik a 2021-es esztendőre tervezett Kőről-kőre kupánkhoz. Mivel két tájegység is hibádzott, ezért első körben a kevésbé ismert és látogatott, ugyanakkor gazdag földtani és kulturális múlttal rendelkező Karancs-Medves vidékére esett a választásunk. Így indultunk útnak, a GeoGo applikáción könnyedén megtalálható, a megszerzett indítókód ellenében, bármikor teljesíthető Kőről-kőre Karancs-Medves, 10 km-es túra nyomvonalán.
Somoskőújfalun a vasútállomással szemben lévő parkoló üresen várakozott az őszi, ködfoszlányos reggelen. Korán indultunk útnak otthonról, hogy minél több időnk legyen az aranyló színkavalkádba öltözött vulkanikus tájon barangolni. Az első ellenőrzőpont érintését követően a piros és sárga sáv jelzéseken kezdtük meg az emelkedést. A kezdetben házak között, majd a temetőt elhagyva, földúton folytatódó turistaút 1,5 kilométer megtétele után elérte a környék egyik nevezetes látnivalóját, az egykori kisvasút alagútját, vagy, ahogyan a helybéliek nevezik: „Dunelt”. Bár a „körünk” csak visszafelé haladt keresztül rajta, szó nélkül nem lehet elmenni a kortörténeti mementó mellett.
A várostól nem messze található a Medves-fennsík, amely Közép-Európa legnagyobb bazaltplatója. A bazalt alatt nem is olyan mélyen rejtőznek a szénrétegek, amelyeket a plató alól mélyműveléssel termeltek ki. A szén és a bazalt szállítása egy rendszerre épült rá, amelynek fontos elemei voltak a keskenynyomközű vasutak. A Medves-plató (Eresztvény) és Somoskőújfalu között 1912-ben épült meg a 760 mm-es nyomközű kisvasút, amely főleg követ szállított, ill. a bányászathoz szükséges eszközöket, valamint munkásokat. A követ a platóról a somoskőújfalui MÁV állomás melletti rakodóhoz szállították le. Kezdetben gőzvontatás volt a jellemző, amelyet a ’60-as években felváltott a Diesel-vontatás.
Ennek a nyomvonalnak az egyik alagútja a „Dunel”, amelyet homokkőbe vájtak. Hossza kb. 150 m, magassága kb. 6 m. A szálkőzetben haladó alagút oldalfalait és nyílásait bazalttal rakták ki. A kőszállító kisvasút történetéhez több érdekesség is tartozik. 1932-ben az alagút közelében fekvő kőhíd a szerelvény alatt beszakadt és a mélybe zuhant. 1948-ban pedig ismeretlen fegyveresek a vonatot az alagút előtt kisiklatták és a rajta lévő pénzt elrabolták, amelyet éppen a bányába dolgozó munkásoknak vittek fizetés gyanánt. 1963-ban a vasúti forgalom megszűnt, akárcsak a kőbányászat is, és a síneket elhordták. Ma az alagút kiváló állapotban megtekinthető Eresztvény közelében, s rajta (benne) turista- és kerékpárút vezet.
Az országban nem is tudok még egy olyan helyről, ahol hasonló vasúti alagúton kelhetünk át kirándulás közben, ezért érdemes erre a szakaszra fejlámpával érkezni, hogy még jobban meg tudjuk szemlélni a járatot.
A kihagyhatatlan fotók elkészítését követően, jobbra kanyarodva kezdtük meg a kapaszkodást a Kemencés-hegyre. A meleg napsütéses erdőben hamar lekerült a kabát és a sapka mire felérkeztünk a már lankásabban emelkedő, sűrű fenyves erdőhöz. Mintha nem is szűk kis hazánkban, hanem a vad Kárpátokban járnánk, úgy állnak katonás sorban a törzsek. A tűlevél fátylon keresztül csak a legkitartóbb fénysugár hatolhat át, így szinte éjszakai sötétségbe borítják az ösvényeket.
A rövid pihentető szakaszt követően szinte összenyom minket a fölénk magasodó Salgó vára meredélye. A vulkáni kúpon álló középkori várrom egyre hívogat, ugyanakkor érzékelteti mily párányi is az ember a hatalmas bazaltoszlopok mellett.
Lassan emelkedtünk a bükkösre váltott erdőben, és pihenés közben kíváncsian tanulmányoztuk a különböző tornagyakorlatok elvégzésére buzdító táblácskákat. Azok számára, akik úgy érzik, nem jelent kellő kihívást az orom meghódítása, az egészségmegőrzés céljából létesített tanösvény törzs-, karhajlításra, lábemelésre biztosít lehetőséget a friss levegőn. Pár erdei „mászóka” kipróbálása után mi azonban inkább a vár meghódítására összpontosítottuk az erőinket. Az emelkedő, nem túl hosszú, viszont ajánlott azért a bokát jól tartó lábbeli viselése, mert meglehetősen köves, vagyis inkább bazaltgörgeteges. Érdemes azonban időnként meg megállva nem csak a lábunk elé, hanem az elénk táruló pazar panorámára is tekinteni, illetve szemrevételezni a földtörténeti múltról mesélő három nyelvű információs táblákat. Ahol ekképpen olvashatunk a hegység kialakulásáról:
„A Medves környékén bazaltvulkánok működtek, ennek ellenére egy olyan vulkáni kúpot sem ismerünk a vidéken, amiben kráter lenne. Ennek okát a keletkezésük óta eltelt hosszú időben kereshetjük, ugyanis ennyi idő alatt a természeti erők, mint a víz, fagy, szél és nem utolsó sorban a gravitáció teljesen lepusztította az eredeti formájukat. A Salgót kialakító vulkáni tevékenység kb. 5 millió évvel ezelőtt zajlott le. A felfelé áramló magma sebessége hirtelen megnőtt, miután érintkezett a mélyben lévő üledékes kőzetek víztartamával. Robbanások sorozata következett, a kirepített vulkáni hamu és kisebb nagyobb kőzetdarabok visszahullva egy többé-kevésbé szabályos, de laza szerkezetű kúpot alkothatott, aminek a tetején ott volt a kráter is. Ez pusztult le olyan mértékig, hogy felszínre került a magtápláló csatorna magmával kitöltött része, amit formája alapján nyaknak nevezünk. Ez alkotja a középkori vár alapját.”
A várudvarba belépve testközelből is megfigyelhetjük ezeket a nem mindennapi sziklaobeliszkeket.
Bár a második pont érintéséhez szükséges koordinátákat már a fa lépcső egyik kanyarjában elértük, a tornyot és az onnan lévő kilátást mégsem hagyhattuk ki. Tiszta időben akár „Tátralátó” is lehet innen a turista, ezúttal azonban sajnos hiába meresztettük a szemüket, a távoli ködpaplanba veszett a magyar turistáskodás bölcsője, de a Mátra és a Bükk csipkés gerince annál szebben uralta a horizontot.
A várban sétálva első ránézésre azt is gondolhatnánk, hogy nem rendelkezett túl nagy méretekkel, de a látszat csal, mivel a kutatók szerint az erődítés eredetileg három részből állt. A felső vár a kiemelkedő szikla tetején kapott helyet. A hosszan elnyúló középső vár körülvette a felső várat. Az alsó vár helyét mára már csak az északnyugati oldalon fennmaradt néhány falmaradvány jelzi. Ebből is látszik, hogy a történelem viharai erősen nyomot hagytak a 13. század végén épült erődön. A később csellel török kézre került, és elnéptelenedett épületnek 1845 nyarán neves látogatója akadt. Petőfi Sándor kereste fel a romot, és az itt szerzett élmények hatására született meg a Salgó című költeménye. A helyi monda szerint a költő lóháton érkezett és felugratott a várkapu melletti kis sziklára, ahol a patkó nyoma a mai napig látható.
A vártoronyból kiváló fényképeket készíthetünk a szomszédos Somoskői várról is, mely jelenleg idegenbe szakadva, a szlovák határ túloldalán áll őrt.
Némi pihenő után visszaereszkedtünk a nyeregben lévő pihenőhelyhez, ahol mindenféleképpen érdemes egy rövid kitérőt tenni, a piros várrom jelzésen a misztikus nevű Boszorkány-kőhöz.
Az avartól síkos ösvényen nem volt egyszerű vállalkozás a lapos platójú sziklacsoport megközelítése, különösen számomra, némi tériszonnyal küzdve, de az újabb remek kilátás megéri a köveken való mászást.
Az 572 méter magasra tornyosuló Kis-Salgó tetején lévő képződmény tulajdonképpen a kihűlt, vastag láva réteg eredménye, neve pedig onnan ered, hogy a néphiedelem szerint, éjszakánként lapos tetején boszorkányok gyűlnek össze táncolni.
Azt, hogy a hely táncra mennyire alkalmas nem tudom, de egy kis elemózsia szünetre tökéletesnek bizonyult, így a magunkkal hozott kókuszgolyó majszolgatása közben együtt gyönyörködhettünk a Salgó-vár és a távolabbi Somoskői-vár uralta látképben. Lábunk alatt pedig, apró makettként terültek el Salgóbánya házacskái.
A rövid kitérőt és „csekkolást” követően a piros várrom és sárga sáv jelzésen folytattuk tovább utunkat, a besütő napsugaraktól pazar, óarany színben ragyogó bükkösben. Számomra kevés szebb látvány akad annál, ahogyan az égfelé törő szürke törzsek állnak sorfalat a süppedős avarszőnyegen. Mintha a természet ezzel a ragyogással szeretné ellensúlyozni az elmúlást, és a sok színes virág hervadása után a tarka levelek játszanának a fénysugarakkal egy utolsót, a téli nyugalom kapujában.
A táj szépségében való merengésből a turistaház előtti fenyveserdő zökkentett ki. Meglepő mód némelyik igencsak sárga színt öltött az örökzöld helyett. Ez már valószínűleg a klímaváltozás egyik velejárója, a száraz csapadákmentes időjárás, a forró nyarakat megsínylik a hűvösebb éghajlathoz szokott tűlevelűek… Elgondolkoztató, hogy van-e esélyünk még időben megállítani a folyamatot, egyáltalán tehetünk-e még bármit is ennek érdekében?!
Amilyen aggasztó képet festett a sárguló fenyősereg, olyan reménnyel teli volt a Dornyay turistaház megpillantása. Legutóbb, amikor két évvel ezelőtt ezen a részen jártunk, szomorúan szemléltük az omladozó épületet, sőt még két arra sétáló hölggyel el is beszélgettünk, hogy gyermekkorukban micsoda élet volt a menedékház környékén. Kiránduló csoportoktól, a mély hóban önfeledten szánkózó fiatalok nevetésétől volt hangos a kis tisztás, és a csípős teleken, az ablakain kiszűrődő meleg fényével hívogatott a Salgói menedékház…
Az újra meszelt falak és lecserélt tetőszerkezet láttán él a remény, hogy ismét turistaközponttá változhat az épület, sőt a tábla tanúsága szerint a megmentésére irányuló jelentős támogatásnak köszönhetően a tervek szerint már jövő szeptemberben ismételten megnyithatja kapuit. El is határoztuk bizakodva, hogy egy év múlva ilyenkor forró teát kortyolgatunk majd a teraszról, esetleg egy-egy tál finom sztrapacska kíséretében. Ugyanis a fejlesztés részét képezi, hogy a házban működő melegkonyha hagyományőrző jelleggel bemutatja majd a szlovák konyha jellegzetes ízeit.
A Dornyay turistaházat 1935. október 20-án adták át Salgói menedékház néven, ami 1965-től Dornyay Béla helytörténész és kutató nevét viseli. Salgótarján, Eresztvény nevű üdülőtelepén található épület 1990-es években maradt üzemeltető nélkül, így három évtizednyi várakozást követően kap újra funkciót.
A piros sáv és piros kereszt találkozásánál található Madárbarát kert nagyok és kicsik számára is hasznos kiegészítése lehet a túrának, így mi sem hagytuk ki a tanösvény felkeresését. A látványos, játékosan tanító táblákról rengeteg információhoz juthatunk az énekesmadarakat, különböző ragadozómadarakat illetően. Többek között megismerhetjük, melyik milyen formájú fészket épít, mi a fő tápláléka, mi az erdőben található holtfa fontos szerepe, végezetül pedig hasznos tanácsokat szerezhetünk arról, hogy tehetjük a madarak számára még otthonosabbá a kertünket, akár madárodúk kihelyezésével, vagy itatóhelyek kialakításával.
A bármikor szabadon látogatható parkban csupán egyetlen szabály létezik, a kaput 20:00 – 8:00 között a vadkárok elkerülése végett, a látogatást követően mindig be kell zárni.
A kitérő után már csak pár kilométerünk maradt hátra a piros sáv jelzésen, mely a hajdani vasúti töltésen vezetett minket a Kemencés-hegyi alagúton keresztül túránk kiindulópontjára, a somoskőújfalui vasútállomásra.
Bori bianka, szerző
Táv: 10 km
Nehézség: könnyű (kisgyerekek számára is némi kitartással könnyen teljesíthető)
Túra jellege: körtúra
Kiindulási pont: Somoskőújfalu vasútállomás
Útvonal: Somoskőújfalu vasútállomás (sárga sáv, sárga kereszt, zöld sáv, piros háromszög) – Salgó vára (vissza piros háromszög, piros várrom jelzés) – Boszorkány-kő (vissza piros várrom jelzés, majd sárga sáv) – Dornyay turistaház (piros sáv) – Madárbarát kert (piros sáv) – Somoskőújfalu vasútállomás
