Biatorbágyi barangolás

2021. május 19.

Biai-hegyek körtúra

Magyarországon számos csodálatos hegység található. Mai cikkünkben a biatorbágiy környéket mutattjuk be. Egész pontosan a Biai-hegyek körtúrát, mely egy köezepes nehézségü körtúra csupa szép látnivalóval útközben.

A GeoGo applikációra feltöltött, bármikor könnyen teljesíthető, Kőről-kőre Biai-hegyekben 15 névre keresztelt körtúra útvonal, 16,5 km hosszú. 449 méteres szintemelkedésével közepes nehézségűnek mondható, így akár egy kicsit sportosabb család számára jó hétvégi program lehet.

Biatorbágy környéke kevésbé frekventált kiránduló célpontnak számít, meglehetősen méltánytalanul elfelejtve, hiszen számos látványos földtani értékkel, különleges sziklaképződménnyel rendelkezik. A kellemesen hullámzó, dimbes-dombos táj pedig barátságos képet nyújt. Talán ilyenkor, tavasszal az egyik legszebb, amikor a leveleiket bontogató tölgyek ligeteiben mézédes illatú, odvas keltike szőnyegek terülnek el a törzsek között.

A túra útvonala könnyen követhető, a biatorbágyi vasútállomástól kiindulva egy rövid városi séta után keresztezi a híres vasúti viaduktot. Az építészeti remekmű azon kívül, hogy ma Magyarország egyetlen páros vasúti völgyhídja, az 1931. szeptember 13-án Matuska Szilveszter által végrehajtott, robbantásos merényletről vált híressé, melynek emléktáblája az egyik pilléren található

Vasúti viadukt

A sárga sáv jelzésen haladva, érdemes egy pár száz méteres kitérőt tenni a bővizű, nagy melegben kellemesen hűsítő Madár-forráshoz. Az ösvényt követve pár rövidebb kaptató után elérünk a festői panorámával rendelkező Kő-hegyre. A messziről is jól látható, impozáns mészkő tömbök országos jelentőségű természetvédelmi területen vannak, és geológiai különlegességük mellett, kulturális jelentőségük is nagy. Mivel az oldalába vájt kőfülkék miatt a hazánkban fellelhető, alig pár tucat kaptárkő, vagy úgynevezett „jeles kő” közé tartoznak. Az ember által kivájt üregek létrehozásának okát a mai napig sokan kutatják, léteznek méhészeti tevékenységre és szakrális jelentőségre utaló elméletek is.

A sárga sáv, piros sáv jelzésre vált, melyet egészen a Biai-erdő fenyveséig követünk, ahol a piros kereszt jelzésen tovább haladva érintjük az ürgehegyi üdülőterület legszélét. Ezen a részen is érdemes nyitott szemmel járni, hiszen a jobbról került Nyakas-kő számos látványos sziklaképződményt rejt.

A Madárszirt névre keresztelt mészkő sziklaperemre felkapaszkodva Natura 2000-es besorolású, fokozottan védett sziklagyepi élőhelyet találunk. A mészkő törmeléktől kissé csúszós, így fokozott óvatossággal megközelíthető, különleges gomba formájú sziklaképződmények meglehetősen holdbéli tájat festenek. Egykoron kőbánya is működött ezen a részen, melyet mára bezártak.

Madárszirt

Mielőtt visszaereszkednénk a településre érdemes egy kitérőt tenni a piros sáv, illetve piros emlékmű jelzésen a Szily család kis, köralakú kápolnájához. Kevés írásos dokumentum maradt fent róla, de annyi biztos, hogy az első említés 1817.évi püspöki egyházmegyei látogatási jegyzőkönyvben található. Feltételezhető, hogy az építését a hügyei Farkas család kezdte meg, majd később Szily József fejezte be. Az aprócska templomot Szent Vendelnek tiszteletére szentelték fel, így a mára hiányzó oltárképen is ő volt látható. A kápolna előtt még kivehető az egykori Szily család sírboltjának fedlapja.

Kápolna

A kápolnát elhagyva már csak le kell ereszkednünk, a Közép-hegyet megkerülve az Iharos városrészbe, ahol a gyönyörű virágba borult fákkal szegélyezett úton visszasétálunk a vasútállomásra, ezzel befejezve látványos körtúránkat.

Bori Bianka, szerző

TÚRA RÉSZLETEK

Túra kiinduló pontja és vége: Biatorbágy vasútállomás

Táv: 16,59 km

Szint: 449 méter

Idő: 5 óra

Túra jellege: körtúra